Jjongie, és a titokzatos barátnő

Hosszú volt a SHINeesok napja. Jong fáradt volt, nyugalomra vágyott. Nem mehetett haza, a srácok zaklatták volna a dallal. Kisétált az erdőbe. Amint sétált, egy fekete sörényt látott meg. Mi az ló? – gondolta magában. Nem ló volt, erre rájött, mikor közelebb ment. Egy hosszú fekete hajú síró lány. Jong az elején nem tudta, hogy oda menjen-e a lányhoz, hogy megvigasztalja, de odament.

- Bocsi, miért sírsz? – ment oda Jong, és kérdezte édesen a lánytól.

- Ez…ez…ez… hosszú… - pityeregte, aztán mintha megismerte volna a hangot, felnézett. – Te nem a SHINee Jonghyunja vagy?

- De, az vagyok. – válaszolta a lánynak, aki már a könnyeit törülgette a szeméről.

- Úgy örülök, hogy megismerhetlek. Mei Park vagyok.

Jong és Mei elbeszélgettek az erdőben, azon a fatörzsön, ahol Mei sírt.

- Nem jönnél el velem ebédelni? – kérdezte Jong. Mei azonnal beleegyezett a meghívásba, és már mentek is. Már a desszertnél tartottak, és akkor Mei véletlen magára öntötte a coláját. Jong feláll, hogy segítsen, de a végén Mei szájánál kötött ki, és megcsókolta. Mei elpirult, de aztán visszacsókolt.

Miután végeztek az ebéddel, és mentek ki az étteremből, Jong elhívja a lányt újra randizni. Még aznapra összehozták a vacsorát. Jongnál volt. Ő főzött, ő hozta össze a gyertyafényes vacsorát. És mikor Mei megnézte az időt Jong kérésére, Jong utána ment, és átölelte hátulról.

- Mei, lennél a barátnőm? – kérdezte Meit kicsit meglepve.

- Persze Jong. – válaszolt Mei.

Jong minden este meglátogatta Meit. Elég sűrűn volt távol, és ez feltűnt Keynek. Egy alkalommal követte Jongot. Jong, és Mei épp az erdőben egy kis tisztáson voltak, ültek egy pléden, és csókolóztak. Az időjárás nem is érdekelte őket. Pedig szakadt az eső. Key nem akarta, hogy észrevegye Jong, de annyira örült végre annak, hogy barátja talált magának valakit. Elkezdett ugrálni, de megreccsent lába alatt egy darab fa, és ezt sajnos meghallották. Jong Mei-jel az oldalán odament Keyhez. Először mérges volt rá.

- Key, te… mit keresel itt? – kérdezte hallható dühvel a hangjában. Aztán elgondolkodott. – De jó, hogy itt vagy! De lehetne, hogy ez a hármunk titka legyen? – kérdezte végül, melyre Key rábólintott. A többi már a párocskánk dolga.